A villamoson ültem éppen,
hazai turistaképpen,
s, az ablakból láttam,
a Dunát meg az országházat,
s, akkor kezdtem igazán becsülni hazámat.

Ide szültek, itt nevelnek,
őseim csontjai itt hevernek,
e föld marasztal,
s ha elmegyek innen,
szívemben viszem magammal.

A vén Duna és Tisza amerre folyik,
s, miként a Mecsek dombosodik,
az Alföldi puszta virága,
Budapest nyüzsgő világa,
mind bele van teremtve, az én szívembe.

Hiába nem becsülnek minket más országok,
itt is folyik vér, de Isten keze is elér,
s, mi sem vagyunk mások.

Amikor azt mondja valaki, hogy haza/ország, akkor egyre gondolt Magyarországra.
Én szeretem a hazámat, most nem az életkörülményekről beszélek, mert hát nos inkább hagyjuk. Nem akarok elkanyarodni a témától. ^^

Tehát igaz, hogy nem teljesen vagyok magyar, mert hát apai ágon cseh származású vagyok, de ki teljesen magyar – kérdem én.

Amikor meghallom a Himnuszunkat, egészen beleborzongok. A legeslegszomorúbb himnusz a Föld kerekén, de erőt lehet belőle meríteni. Benne van dicsőségünk és szerencsétlenségünk is. Sokan nyavalyognak, hogy miért így van? Nem tudom és szerintem ezt csak olyan körökben tudják, ahol biztos nem kötnék az orrunkra.
De nézzük végig, ha nem lettek volna olyan emberek a történelmünkben, mint: Géza fejedelem, Gellért püspök, Szent István, Szent László na és persze maga Árpád – kétség se fér hozzá: nem is léteznénk. Ha nem lettünk volna keresztények? Eltiportak volna. Ha nem lettek volna törvényeink? Elsüllyedtünk volna. Na és Árpád? Ha nem lett volna, akkor tuti nem itt kötöttünk volna ki…

És az újkorban: Széchenyi, Kossuth, Batthyány és persze Petőfi? Se kokárda, se polgári felemelkedés, se a magyar nyelv megmentése nem sikerült volna.

Őseink nem azért harcoltak, hogy hagyjuk elveszni az utánuk maradt országot.

Egy nemzet vagyunk, és összetartozunk!

Itt vagyunk Európa szívében, itt is voltunk, de hogy itt is leszünk, az csak is a magyarokon, a magyar nemzeten múlik.

Ez a hazám és én büszke vagyok rá.

Menjünk csak el mondjuk a Gellért hegyre és nézzünk végig a városon, ahol egykor megfordultak: rómaiak, hunok, avarok, szászok, németek, törökök, osztrákok stb.

De mégis ott állsz a Szabadság szobor előtt, a magyarok Szabadság szobra alatt. Nézz fel rá, erőt sugároz, függetlenséget.

Kicsit arrébb a Mátyás templom, több uralkodónk megkoronázásának színhelye és gyönyörű (10 évente egyszer meg lehet tekinteni 1 hónapra állványzatok nélkül :D).

Halász bástya, tökéletes kilátás a Dunára.

Kisföldalatti, első a világon…

Mindig kitörtünk előbb vagy inkább utóbb az idegen uralom alól. Erdély különálló volt majdnem mindig, de mindig segített az országnak, mert kutyakötelességüknek érezték, hogy ezt megtegyék.

Megannyi egyedülálló alkotás, emlék van itt és kötődik hozzánk. De mi ezekkel valamiért elfelejtünk foglalkozni…

Menjetek ki egyszer este sötétedés után a Lánchídra. Mindent lehet látni, felejthetetlen kép, múlthéten én is kimentem „piknikezni” oda egyedül egyik este „könyvtárba mentem” címén… :) Na de a lényeg: álljatok meg a híd közepén és szenteljetek arra pár percet, hogy ne csak átrohanjunk rajta, hanem álljunk meg és nézzünk körbe alaposan, meglátjátok a kincset a városban, higgyétek el nekem. ^^

Csodálatos egyedülálló nyelv a miénk mind emellett. Nincs hasonló, ehhez fogható, csak nyelvtanban nyomokban hasonlóságot mutató utalások. Honnan jöttünk? Nem mindegy?

Itt vagyunk itthon, nem az Urál hegységnél, nem is Amerikában vagy bármely másik országban.

Felépíthetjük házunkat bárhol, de szívünkben mindig magyarok maradunk. A vér kötelez.

Nézzünk végig városainkon, falvainkon mindenhol ott vagyunk, mert idetartozunk.

Lássuk meg a szépséget ebben az országban, ne csak a rosszat. ^^

Egyből jobb lesz a napunk. :)