Éppen egy nagyon-nagyon régi cd-met hallgatom, amit életemben először raktam magamnak össze és amit anyu egyik haverja írt ki nekem. Akkor még Windows ’95-öm volt, se író, se jó játékok, se internet… Kőkorszaknak számít már. XDD Megint betegeskedem itthon, bár már mászom ki belőle, holnap megyek éjszakára dolgozni asszem, bár lehet nem kéne…
Szóval előkerült sok cuccom, mert ráértem keresgélni. Régi képek, fotók, képeslapok, levelek… Megrohant a múlt minden kedves emléke. Emlékszem, amikor nagy menő akartam lenni, hogy én is legyek „valaki”. Hehe… Kicsit hihetetlenül hangzik ez tőlem, nem?
Aztán a nagy rocker korszakom, amikor csak és csak fekete cuccokat vettem fel és Sátán imádó lettem, meg ilyen apróságok. Meg amikor barátnőmmel elátkoztuk a fogorvost és rá két hétre meghalt… Öhm voltak furcsa dolgaim, igen. Külön rituálékat tartottunk. :DD Így utólag elég vicces, de akkor hittem is benne, minden dolgozat előtt segítségül hívtam a sötét erőket, hogy a tanárt behálózza. XDDD Meg volt az istenünk a Koponya, ami az alagsorban volt és ami 8.-ban kiderült, hogy csak egy papír repülő volt, csak úgy esett rá a fény, mintha koponya lenne. XDD Hogy mennyit röhögtünk ezen azt a mindenit! :P Jó volt emlékezni a jó kis általános iskolai évekre, amikor elsősként először ültem az iskolapadban…
Azóta mennyi minden megváltozott körülöttem, és én is a környezetemmel változtam.
Megtanultam egyedül döntést hozni, egyedül megállni a lábamon, néha meginogtam, de akkor valaki megfogott, vagy felsegített a földről, vagy akár mélyebbről is kiásott. :) A barátaim mindig mellettem álltak, az igaz barátok nem hagytak cserben soha. Van egy nagyon kedves barátnőm, akivel bölcsődés korunk óta ismerjük egymást és még ma is összefutunk néha, és nagy örömömre eljött a szülinapomra is. ^_^ Mindenki, aki számít eljött és igen nagy lettem, felnőtt, átléptem egy határt, bár én nem érzem és nem is akarom. Eldöntöttem, hogy én 80 évesen is mankóval fogok furikázni és csattogtatni a műfogsoromat a kezemben, hagy röhögjön mindenki! XDD Hű… Ez kicsit ijesztően hangzik, de tényleg, én mindig ugyanilyen leszek. Bolondos, komolytalan, őrült kis fruska, aki mindenkit meg tud nevettetni és mindenből viccet csinál. És tudjátok mit? Én nem bánom, így vagyok jó és én így érzem jól magam a bőrömben. Nem akartam 18 lenni, pedig mindenki mondta, hogy az milyen jó, mert lehet venni piát, meg bemenni mindenhova… De ezeken kívül van valami jó benne? – kérdem én – szerintem nincs. Azt hittem a nagykorúsággal be kellene nőnie a fejem lágyának, próbálkoztam is a tudattal, de csak a tudattal, vagy inkább gondolattal, nem is tudom melyiket használjam. Mindegy is a lényegen nem változtat. 18 egy szám és ennyi. Öregszem és még annyi minden vár rám az életben! És én élvezni szeretném minden pillanatát, még a rosszakat is, mert abból tanulok. Csalódások és veszteségek, mind a kettőt túl lehet élni (valahogy).
Amikor azt gondoltam lehet, hogy nem kéne lennem, akkor nem okoznék mindenkinek fejtörést, bosszúságot szomorúságot, szóval egyszerűbb lenne mindenki élete valamiért. De akkor jött a másik gondolat (egy idő múlva persze), hogy ha én nem lennék, akkor minden túl egyszerű lenne, túl logikus, túl unalmas, szóval maradok és tovább idegesítem a népet. :P Töri órán továbbra is a tanár helyett mondom az anyagot, továbbra is alszom irodalom órán és továbbra is hülyét fogok magamból csinálni matekon, ennyi. ^^ Van valakinek ez ellen ellenvetése? Nincs, oké. (ezt megint jól megbeszéltem magammal) Betegen is hülyén, és rosszul is jól. Hihi… Azt mondta egy kedves ember a szívemnek, hogy hihetetlen vagyok, lehet bár szerintem eléggé hihetően csinálom, azt amit épp teszek néha. :)
Nem értem a problémáját, szerintetek is hihetetlen vagyok? (najó erre nem kell válaszolni inkább XDD )